Vissza Főoldal   |   Kapcsolat
Krisztian
 

Korbán Krisztián
Lovas iskola vezető életútja

riport


Mióta lovagolsz? Mi az első lovas élményed?

"Kilencéves lehettem, mikor először lóra ültettek Rákospalotán, onnantól kezdve folyamatosan azon dolgoztam, hogy lovam lehessen. A rendszeres lovaglást 10 éves koromban kezdtem, majd 18 évesen sikerült elcserélnem az autómat egy lóra, amelynek az édesanyám fizette a tartásdíját. Ezután kezdődött a versenyzői pályafutásom."


Miért a díjugratást választottad?

"14 éves koromban egy csömöri versenyistállóban lesétálhattam egy versenylovat a verseny után. A lovasok fehér nadrágban piros zakóban voltak. Akkor eldöntöttem, hogy közéjük szeretnék tartozni. Azóta már rengeteg versenyen indultam, de legjobban még mindig a derbiket szeretem."


Kipróbáltál már egyéb lovassportot?
"Igen, a militaryhoz is húz a szívem, ahol egyszer elindultam és egyből az V. helyen végeztem illetve a díjlovaglás felé is kacsingatok. Szeretek fiatal lovakkal foglalkozni. Jó érzés, hogy mostani két lovam Akadémia Kaland és Inkognitó csikókoruktól nálam vannak és jelenleg nagypályán (130cm fölött) tudok versenyezni velük."


Ki az edződ, és mióta edz?

"Janik Attilával folyik a lovak és saját ugrókiképzésem. Előző edzőim: Fábiáncsics Gábor, Solti Oresztész, Ákos Ajtony és Somogyi Károly volt.
Minden szakmai előadásra és kurzusra elmegyek, ha tehetem, akkor lóval"


Mi volt az első komoly eredményed, és melyik lóval?

"Kaptam lovaglásra egy 6 éves lovat Titánt, akivel a következő évben a fedeles döntőn a IV. helyet sikerült megszerezni 135cm-es magasságon. A másik pedig, hogy 2009-ben egy saját nevelésű lóval Akadémia Inkognitóval sikerült A3 kategóriában 140cm-en versenyezni. "


Jelenleg hány lovad van, és melyik a legjobb közülük?

"Mivel egy lovas iskolát vezetek és igyekszem magas színvonalon kiszolgálni a lovagolni vágyókat kb 20 lovam van, de ezek közül díjugratásban 6 ló áll kiképzés alatt szinte minden évjáratban és kategóriában  a legidősebb 1999-ben született."


Mik a távlati terveid?

"Szeretnék minél jobb csikókat belovagolni és felversenyezni arra a szintre, amelyet képesek vagyunk együtt teljesíteni. Amikor a saját nevelésű, belovaglású lovakkal versenyzem, akkor sokkal nagyobb bizalommal vagyok képes teljesíteni a pályát, mint egy idegen lóval. A bizalom sokat számít, amikor az ember nekivágtázik egy hatalmas oxernek."


Mottóm:

"Nincs lehetetlen csak tehetetlen"

 

KORBÁN KRISZTIÁN BUDAPEST

Korbán Krisztián lovasiskola vezető életútja, eddig...

1977. január 23-án születtem Budapesten.

Korbán Krisztián

A kereskedelemben kezdtem dolgozni, de a szívem mindig a lovak felé húzott.
9 éves koromban kezdtem el lovagolni.

Sok lovas helyet felfedeztem gyermekként. Lehetőségeink korlátozottak voltak, ezért első lovamhoz 18 évesen jutottam hozzá úgy, hogy az akkor éppen aktuális autómról lemondtam és elcseréltem, egy lóért amihez még édesanyám kölcsönt vett fel.

1998-ban elkezdtem vezetni az Akadémia Lovas Iskolát.

   
Korbán krisztián díjugrató bíró, pályaépítő, edző Akadémia Inkognito nyergében  
1998 elején bevonultam katonának, de előtte még megismertem Daruka Edit Líviát, akit a katonaság után 2004-ben feleségül vettem.
Korbán Edit Lívia, Korbán Krisztián felesége Korbán Krisztián és Edit esküvője


Az elmúlt 10 évben a díjugrató versenyek körül tevékenykedtem folyamatosan.

Díjugratás lovassportban megszerzett képesítések:

Lovasiskola vezető 1998-tól
Díjugrató lovas 1999-től
IV.szintű díjugrató pályaépítő 2004- óta.
I.osztályú díjugrató bíró 2011-óta
Fotocellás időmérés 2005-óta
Díjugrató versenyiroda 2007 óta
Military versenyiroda 2008- óta

Számos hétvégén sportlovaimmal indulok megyei és országos díjugrató versenyeken.

Eddig a legjobb eredményeim:

2003-ban Fedeles Ob 7 éves lovak döntő IV. hely Titánnal (130cm)
2009-ben A3* Akadémia Inkognitóval 17. hely.
2010-ben Pátyon A2* 130cm I. hely Akadémia Kalanddal
2010-ben A2**
Akadémia Inkognitóval IV. hely
2011-ben A3* Akadémia Inkognitóval VI. hely
2010-ben Felnőtt Országos Bajnokság
Akadémia Inkognitóval 18. hely (150cm)

2012-ben Felnőtt Országos Díjugrató Csapat Bajnokság

Akadémia Inkognitóval BRONZÉREM

Korbán Edit 2005-ben életet adott Korbán Fülöp Bence nevű gyermekünknek.

Korbán Fülöp Fülöp szereti az állatokat, de a traktorokat még jobban. Imád a lovardában dolgozni. Kemény munkabírással rendelkezik. A víz szeretetét az apjától örökölte. 4 éves kora óta a mélyvízben úszik és a trambulinról felnőtteket megszégyenítve ugrál.
2008-ban megszületett Korbán Félix. Nagyon
kedves, mosolygós gyermek és szeret lovagolni. Kitartása és akaratereje, már segíti Őt a céljai elérésében.
Korbán Krisztián másodikgyermeke Korbán Félix

Amikor szeretnék kikapcsolódni, akkor elmegyek a Mátrába, és magamba szívom a friss hegyi levegőt. Ha véletlenül arra téved egy vaddisznó, akkor a lovardában bográcsparti lesz utána. Az alkoholt nem szeretem, helyette szénsavmentes természetes gyümölcsleveket vagy ásványvizet fogyasztok. Egyik kedvencem a csapvíz.
Kedvenc ételem a Brassói Aprópecsenye és az "A" betűvel kezdődő sütemények. A puncsdesszert, a kókuszgolyó, a sajtos roló, a francia krémes, a palacsinta, a gofri, stb.

Korbán Krisztián labdás kisfia KOrbán Félix 2012 Fülöp Auzstriában Korbán Fülöp Krisztián fia

Nagyon szeretek búvárkodni és fürödni a természetes vizekben. Egy kirándulásra mindig rá lehet venni, ha jó a csapat.

Az agyaggalamb lövészet is az egyik módja a szabadidőm kellemes eltöltésének.

És egyik kedvenc időtöltésem, amikor felülhetek más lovára és kipróbálhatom, hogy milyen munkát végzett addig a lóval.

Korbán Krisztián fiai a tóparti hintában Fülöp és Félix Szeretek a fiaimmal játszani, kirándulni, fürödni, vadakat etetni és kártyázni. Korbán Fülöp és Félix Velencében

 

Családunkhoz tartozott még két kutya is.

Oxer a 2000-ben született
német vizsla szuka, aki rendkívül intelligens nagy munkabírású vadászkutya. A vadászvizsgát kitűnő minősítéssel végezte. A vadászaton háromszor kell szólni neki, hogy hagyja abba a munkát. Valószínűleg Ő életem legjobb kutyája volt. Sajnos 2011-ben elgázolta egy autó és el kellett altatni.
Korbán Krisztián vadászkutyája
Malőr Korbán Krisztián vadászkutyája Malőr 2001-ben született
Magyar vizsla szuka. A vadászvizsgán a megfelelt szintet érte el. Nagyon kényelmes vele vadászni, mert mindig az árnyékomban jön, vagy ül. Szívesen vadászik másokkal is, amolyan kölcsönadható kutya. A vadászat neki csak hobbi. Háromszor kell Őt elküldeni, hogy visszahozzon valamit. Így is imádjuk. 2012. Jnauár 13-án Edit születésnapján örökre elaludt.

 

Kedvenc mondásom:

"NINCS LEHETETLEN CSAK TEHETETLEN"

Az eredeti kijelentés Mohamed Alitól
(Muhammad Ali, born Cassius Marcellus Clay Jr.)
származik.

A lehetetlen csupán egy nagy szó, amellyel a kis emberek dobálóznak,
mert számukra könnyebb egy készen kapott világban élni,
mint felfedezni magukban az erőt a változtatásra.

A lehetetlen nem tény, hanem vélemény.
A lehetetlen nem kinyilvánítás, hanem kihívás.

A lehetetlen lehetőség.
A lehetetlen múló pillanat.

A LEHETETLEN NEM LÉTEZIK!"

Korbán Krisztián elefánttal

Angolul:

Impossible is just a big word thrown around by small men who find it easier to live in the world they've been given, than to explore the power they have to change it.
Impossible is not a fact. It's an opinion.
Impossible is not a declaration. It's a dare.
Impossible is potential.
Impossible is temporary.
IMPOSSIBLE IS NOTHING...

 

Arra vagyok a legbüszkébb a családomon kívül, hogy a saját kiképzésű lovammal tudok Nagydíjat lovagolni!

 

Ugrás a lap tetejére Kapcsolat- elérhetőség
by KK Akadémia Lovas Iskola 1174. Régivám köz 37-40 Bejelentkezés:06-20-9-12-20-24